12 óra, 4 meccs, 1 megkerülhetetlen igazság: nincs jobb a March Madness első napjánál

Ami mindig megfog az NCAA-torna első napján, azok az iskolabuszok, tele gyerekekkel, ahogy pöfögnek az utcákon. Mert hát csütörtök reggel van, és az emberek ilyenkor ezt csinálják.

A gyerekek iskolába mennek. A felnőttek dolgozni, elintézni a mosást vagy bevásárolni. Nem mindenki tölt el egy 12 órás kosárlabda-maratont.

Kár értük.

Mert bár a torna utolsó napja a legizgalmasabb, a legjobb nap az első. Teljesen mindegy, hol vagy, vagy hogyan alakulnak a meccsek – ez egy dicsőséges kiszakadás a valóságból. És nem egy 30 másodperces időkérés, hanem egy hosszú, gyönyörű „timeout”.

Feltehetően Buffalóban az emberek élték a mindennapjaikat. Lehetetlen tudni. A torna első napja olyan, mint egy kaszinós hajrá: nincsenek ablakok, nincs érzéked arra, mi történik odakint 12 órán át. Nappali fényben mész be, és éjszaka jössz ki. Közben lehetne 30 fok és napsütés, vagy mínusz és ború (de legyünk őszinték: ez Buffalo….hideg és szürke volt).

A nagy kosárlabda-összképben Buffalóban nem történt semmi különös. Nem érkezett ide Hamupipőke-sztori. Talán nem volt kabátja. A Saint Louis hozta az egyetlen papírforma szerinti „meglepetést”, de a 8–9-es kiemelésű meccsek igazából nem számítanak annak. A Georgia alig volt esélyesebb, a Billikens pedig korábban 24–1-es mérleget is hoztak talán nem is kellett volna kilencedik kiemelést kapniuk.

Persze az ilyen „papírforma” eredmények egy kis irigységet szülhetnek más helyszínek iránt. Például Greenville-ben az első kiemelt Duke megszenvedett a 16. kiemelt Siena ellen, miközben North Carolina 19 pontos előnyt adott el a VCU ellen. Vagy Portland-ben, ahol a High Point játékosa, Chase Johnston megszerezte szezonbeli első (!) kétpontosát egy gyorsindításos ziccerrel – és ezzel meglepetésgyőzelemhez segítette csapatát Wisconsin ellen.

De az NCAA-torna első napja nem az egyes meccsekről szól. Hanem magáról AZ ELSŐ NAPRÓL. A kosárlabda-orgiáról a zenekarok váltják egymást, kabalafigurák táncolnak, és nyolc csapat küzd ugyanazon a pályán ugyanazért az egyetlen célért.

Egy olyan szezonban, amikor sok szó esett arról, mi nem működik az egyetemi sportban, a torna emlékeztet arra, mi működik.

Két véletlenszerű szurkoló a kanadai határ közelében Kentucky-mezben, miközben a Wildcats épp St. Louisban készül meccsre. Egy vékony, póló nélküli srác, aki megnyeri a „flex cam” versenyt azzal, hogy lenyom vagy 20 fekvőtámaszt a lelátó közepén.

Egy élő kapcsolás a VCU–North Carolina meccsre miközben a Howard és a Michigan még játszik ahol a közönség ujjong, amikor a VCU vezetést szerez, és fújol, amikor a képernyőt kettéosztják.

A South Florida 23 pontos hátrányban, majd letámadással teljesen szétszedi a Louisville játékát, amely végül 23 labdaeladással zár. És a South Florida edzője, Bryan Hodgson, aki a meccs után a mellére üt, és némán köszönetet mond a szurkolóknak.

A Louisville első NCAA-torna-győzelme 2017 óta 3283 nap, öt különböző edző, két FBI-vizsgálat és egy NCAA-eljárás után.

Az NCAA kiválasztó bizottsága pedig gondoskodik róla, hogy rivális csapatok és szurkolóik egy kis amerikai város szűk terében legyenek összezárva sőt, egy olyan arénában, ahol az öltözők közelebb vannak egymáshoz, mint egy próbafülke.

A Michigan és a Michigan State ugyan külön ágra került, de ugyanazt a levegőt szívják a hétvégén. Egy időkérés alatti táncpárbajnál a kivetítő elkap egy Michigan-mezes gyereket hangosan kifütyülik, pedig talán nyolcéves.

Később egy Spartans-szurkoló kapja meg ugyanezt a fogadtatást a Michigan-meccsen.

A Michigan State végül simán nyer 92–67-re, majd levonul az öltöző első ajtó balra, miközben a Michigan játékosai a szomszédban nyújtanak.

Közben a Howard a Michigan ellenfele már bemelegít a pályán, közvetlenül ott, ahol korábban a Michigan State ült. A Spartans szurkolói még nem mentek el, és úgy biztatják őket, mintha a kedvenc csapatuk lennének: „Gyerünk!” Mert abban a 40 percben azok is voltak.

A Howard, mint 16. kiemelt, meglepően szorossá teszi a meccset az első kiemelt Michigan ellen, amelynek méret- és költségvetési fölénye is hatalmas. A Howard játékosonként kb. 20 ezer dollárt költ kosárlabdára, míg a Michigan 162 ezret. A Howard 60%-kal dob kintről, és csak négy ponttal van lemaradva.

Aztán a gravitáció győz. A Michigan emlékszik rá, hogy nagyobb, jobb és gazdagabb.

Robbie Avila beceneveken: Cream Abdul Jabbar, Milk Chamberlain, Larry Nerd végre megkapja a maga NCAA-pillanatát. Az Indiana State-tel nem jutott el idáig, de edzőjét követve a Saint Louisnál igen.

A szemüveges Avila most már egy lábrögzítőt is visel talpi sérülése miatt. Lassabb ugyan, de így is 12 pontot, 5 lepattanót és 5 gólpasszt hoz, miközben a Saint Louis 102–77-re kiüti a Georgiát. A szurkolók skandálják: „Rob-bie, Rob-bie.”

És végül: egy Michigan State pompomlány, aki narancssárgára festette a haját, csíkokat rajzolt rá, és a fejét kosárlabdává változtatta.

Március van. Őrület van.

És dicsőséges módon még csak most kezdődik.